orangeblossom
2017.09.23.

Mindennap a szemétben keresgélt a hajléktalan, ezért a pizzéria dolgozói valami meglepőt léptek

Kidobásra szánt élelmiszerekből is lehet kiadós az ebéd

Tagadhatatlan, hogy az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések is fontosak és jók. Azonban lehetne még mit tenni. Én azt gondolom, hogy minden ember nagyon tehetséges. Viszont vannak olyan emberek, akik egy-egy dologban jobban elmélyedtek és arról nagyon sokat tudnak, tapasztaltak. Az ilyen emberekkel szoktuk hívni, akkor amikor elromlik a gázkonvektorunk, vagy szeretnénk a fürdőszobánkat felújítani, vagy új befektetési lehetőségeket keresünk...stb. Ők a szakemberek.

A szociális szakmában talán a legelső helyen szerepel az, hogy KÉPESSÉ TEVÉS. Nekem úgy tanították, hogy az a jó, ha nem (csak) halat fogunk a rászorultaknak, hanem megtanítjuk őket horgászni. Nem tagadom, hogy eléggé időigényes feladat és nem mindig jár sikerrel...sőt. De a hajléktalan embereken nem csak étellel lehet segíteni. Nem arról beszélek, hogy fogadjuk otthonunkba őket!

Tibold ügyfelünk pszichiátriai beteg. Diplomás. A jobb időszakaiba be nem áll a szája és hiperaktív, fura ruhákat hord. Rosszabb időszakaiban szótlan, visszahúzódó, szomorú. Társaskapcsolatokat nem tart fenn. Nem tudom, hogy képes-e rá. Olyan értelmes szellemi elfoglaltság kellene neki, ami értelmet ad újra a mindennapjainak. Lehet itt most ítélkezni, hogy aki, akar az talál munkát...stb. De egy olyan ember, mint ő, nem igen tud munkát megtartani betegségéből adódóan. Léteznek ilyen rendhagyó munkahelyek? Érthetően, nem. Valamilyen minimális egyezséget természetesen, neki is be kell tartania. Tud-e valaki elég türelmet, időt, lehetőséget adni egy ilyen típusú igényre? Hozzánk mosásra mindig időben érkezett/érkezik. Tehát valószínű ezt tudná tartani. De mi van, ha épp túlpörög vagy épp maga alatt van????

Azért látok nem intézményesített pozitív példákat ilyenekre. Ezek nincsenek hirdetve, mert épp a pillanat alakítja őket. Nálunk a házban is van egy hajléktalan , aki valahogy összebandázott a házinénivel, így ő húzza ki pár forintért a kukákat az utcára, majd hozza be, miután elvitték.

Erre nem lehet valami kitalálni? Nekünk embereknek nem lenne valamilyen ötletünk ilyen esetekre? Ez nem adakozás? Szerintem ez is ér annyit, mint az ételosztás. Ennek egy veszélye van, és pedig, hogy meg kell ismernünk egy alkoholbeteget, vagy egy drogfüggőt, vagy egy fogyatékos embert, vagy! a felsoroltak közül egyiket sem, csak egy otthontalan, magányos lelket. Ki meri ezt vállalni? Ki mer az idejéből erre szánni? Kinek van annyi energiája, hogy rendszeresen figyeljen egy hajléktalan valódi szükségletére úgy, hogy nem viszi haza és nem hal bele?

orangeblossom
2017.09.21.

Van az a fáradtság, amikor örül, hogy él az ember. Én most ebben vagyok. Csak üres tekintettel bámulom a folyamatokat, néha a szél arréb lök. Arra azért volt eszem, hogy Ottót megkérdezzem, hogy miért hiányzik az egyik ujja. Azt mondta, hogy egyik éjjel többen egyszerre megtámadták, és nyílt törése lett az ujján. De nehezen gyógyult és csonthártyagyulladása is lett. Amputálni kellett. Azt is megkérdeztem tőle, hogy megszokta-e. Azt mondta igen, de amikor kéreget a hiányzó ujja helyén rendszeresen kihullik a pénz. Igazi tragikomédia. Nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen. Én nevettem. Közben bocsánatot is kért, mert tegnap megváltozott tudatállapotban érkezett. Gyógyszert szed azt mondta, gondolom ivott rá valamit. Eléggé be volt lassulva. Elküldtük. Dohogott.

Kell-e a segítőket segíteni? Kellene.

Ez a blog is ezt hivatott részben ellátni. Ezt a sok-sok élményt el kell mesélnem. Nem csak azért, mert alapvetően nem mindennapi dolog (más szemszögből nagyon is az), hanem mert engem is felkavar, elszomorít, sokszor tehetetlennek érzem magam. Ha kimondom, akkor kint van és nem bent. Kimondom és megtörténik a varázslat, jobban rálátok. Az élő szó lenne a legjobb, a szupervízió. A másik ember elfogulatlan valódi figyelme (érdeklődés) segítség abban, hogy az ember megossza terheit. Ami fáj, kimondjuk. Sőt, ha nem csak kimondom, hanem párbeszéd alapja lesz, akkor el tudom engedni, megértem a rám tett hatását és mivel eltávolodom tőle (és nem belehalok) egyrészt lelkemet átmosom, másrészt energia szabadul fel bennem, amit arra is fordíthatok, hogy új ötletek, utak jussanak eszembe, amivel esetleg még valódi segítséget is tudok adni az ügyfeleimnek.

A szupervízió pénzbe kerül, megfelelő szakember kell hozzá, mert amikor szépen összeülünk a kollégákkal, úgy kell vezetni az egészet, hogy pl. ne ugorjunk össze. Mert ez is benne van, érzelmek szabadulnak fel, és van amikor azért, mert nem csak az ügyfelekkel van teher a lelkünkön, hanem a kollégákkal egymás vérét is szívjuk. Sok-sok félreértés, és számtalan emberi gyarlóság az alapja. Mi sem vagyunk szentek. Mi, azaz én is ember vagyok. Esendő.

Azért szeretem a Kapcsolat c. sci-fi filmet, mert a kulcs mondatát igaznak élem meg. Pontosan most nem tudom idézni, de a lényege, hogy mi emberek egyszerre vagyunk annyira jók és annyira rosszak, viszont "csak másban moshatod meg arcodat." Hiába, végtelenül függünk egymástól. Hatással vagyunk egymásra.

Címkék: Ottó, szupervízió
orangeblossom
2017.09.18.

Idős, beteg hajléktalan ügyfelünket kérdeztem, hogy csinálja, hogy nehézségei, betegségei, magánya ellenére, még van benne küzdőszellem, akarat. Meglepő könnyedséggel válaszolta, hogy Muszáj terápia. Még soha sem hallottam így róla, de egyet kell értenem vele. Az elmének nem tesz jót a túl sok átgondolás, felkészülés. Csinálni kell és kész!

Volt olyan ügyfelünk, akit a zárás előtt ébresztettünk fel mély álmából. Ahogy felébredt (félálomban) ezt mondta: - Bocsánat! Persze jót nevettünk, ő is. De milyen ébredés az ilyen? Mihez alkalmazkodott? Milyen állapotban van a lelke?

Artúr a kávé osztás után ébredt fel. Felemelte kócos, ősz fejét és megigazította a szemüvegét. Majd odajött hozzám és azt kérdezte, hogy kérhet-e kávét. Sajnos nem kaphatott, mert a kávéosztásnak már vagy 2 órája vége volt. Ezt mondta: - A fenébe reggel pont ezért jöttem be. Erre nem átaludtam?!

Sajnos/nem sajnos muszáj rendet tartani, mert eluralkodna a káosz. Az pedig sem nekünk segítőknek, sem az ügyfeleknek nem tenne jót. Amikor egy étteremnél azt a kiírást olvasom, hogy KORLÁTLAN étel fogyasztás, nekem mindig a gyomorrontás jut az eszembe. A korlátlanság nem való mindenkinek, sőt nagy többségünknek egyáltalán nem. Erről ír Eric Fromm A menekülés a szabadság elől c. könyvében.

Rettegett Károlyt ma is a vendégeink között üdvözöltük. Mára tény, hogy nem bírja mások közelségét. Az egyik ügyfél meglökte véletlenül, odajött hozzám és villámokat szórt a szeme, perlekedett. Úgy tűnt velem, de inkább nekem. Tök összefüggéstelen volt, amit mondott (nekem). Majd kiderült Mimike meglökte, ahogy elhaladt mellette. De már egyáltalán nem féltem tőle, hiába hadonászott. Tudtam, hogy nem rólam és nem ellenem van. Nem foglalkoztam vele, hanem kértem, hogy csendesedjen le és nyugodjon meg. Ezt a nap folyamán legalább háromszor eljátszottam vele. Le is nyugodott. Magam is meglepődtem. Sőt, amikor adtam neki egy szappant, kért hozzá egy szappantartót is. Aztán viccesen mondtam neki, hogy a hátát ne mossam meg? :) El kezdett nevetni. Tehát érti a viccet. Ez jó. Van némi rés, amin el lehet hozzá jutni. Az más kérdés, hogy tudom-e,akarom-e, kell-e. Illetve a kell-e nem kérdés, az energia szintem és a többi ügyfél nyugalma fontosabb kérdés. Ma meg tudtam tenni, de nincs ár garancia, hogy holnap is meg tudom-e. Nem vagyok gép. Közeleg a tél és nálunk pedig csak egyre többen és többen lesznek. Fogy majd a személyes tér.

A főnököm megmutatta az ágyi poloska csípéseit. Azt mondta, ha elvakarja az ember, akkor olyan lesz, mint az övé (halvány barna mementók). Egyik ügyfelünk mondta, hogy ajánlottak neki egy ultrahangos rágcsáló és rovarűzőt. Amióta használja a szállásán, kevesebb az ágyi poloska. Egy hónap használat után ígér a ketyere nagyobb eredményt.

Ivett nagy örömmel újságolta, hogy leszokott az italról. Kérdezem: - Mióta is? Válasz: - 1 hete.

orangeblossom
2017.09.15.

Már tudatosan annyira lelazultam, hogy határozottabb vonalat terveztem mára. Volt már valaki annyira laza, hogy kőkemény lett? Paradoxon. Oly könnyedén engedem útjára az ügyfeleket, mintha lassított filmben könnyedén hátra szaltót ugranék. Az embernek le kell mennie a gödör aljára. Tegnap közel jártam hozzá.

Azt mondja a főnököm, hogy a tea készítés módja is jellemez egy munkatársat a hajléktalanokhoz való hozzáállásban. Ő szeret finom teát készíteni. Még meg is kóstoltatja velünk, hogy jó-e. Szerinte egyáltalán nem mindegy, hogy mit adunk az ügyfeleknek. Örülök, hogy ilyen. Én sem adok tanga bugyit egy női ügyfélnek, ha jelzi, hogy meg van a menstruációja. Azt hiszem ez az a fajta érzékenység, ami az egyik legfontosabb képesség a "szakmánkban". Azt hihetnénk, hogy ez természetes. 

Azt is szokta mondani (bátorít minket), hogy vitatkozzunk vele és képviseljük az ügyfeleink érdekeit ő ellenében is. Szerinte van a házirend, ami szép és jó és kell is. De van az emberi tényező, ami bizonyos dolgokat felül írhat. Pl.: utcán élő, alkoholbeteg, aki késik a mosásról, és jön a hétvége (amikor nem vagyunk nyitva), majd megjelenik azzal, hogy hozta egy társának 11 órára a mosását. Az ügyfél a mosás idejére soha nem ittas annyira, hogy nem jöhetne be (magyarul a tudatosan készül) és eddig soha nem élt vissza a határok átlépésével. A főnököm szerint ez az az eset, amikor az emberi tényező erősebb. Ehhez ugye az kell, hogy megismerjük az ügyfelet. Sokat tanulok a főnökömtől.

Azonban sok mindenben nem értek vele egyet. Ebéd után befutott rettegett Károly. Zárás előtt 10 perccel elkérte az intézményi telefont, hogy munkaügybe telefonáljon. Mintha nekünk (hiszen már más ügyfél nem volt az intézményben) akarta volna reprezentálni, hogy ő még kompetens. Felhívott egy munkahelyet (ha egyáltalán tényleg volt valaki a vonal túlvégén), hogy érdeklődjön egy állás ügyben. Azt mondta, hogy csak egy telefon lesz, ebből lett zárásig 5. Ezt úgy fordítottam már pénteki elcsigázott állapotomban, hogy nekünk játszik, amihez már nagyon nem volt kedvem. Aztán még kabátot szeretett volna, zsebkendőt és hozzá egy uzsonnás zacskót. De amikor jeleztük a zárás idejét, szó nélkül távozott. Erre a főnököm azt mondja, hogy milyen nagy dolog volna, ha rettegett Károly hetente többször is, több órát töltene nálunk. Persze ő is beismerte, hogy ez rengeteg energia. Nos, erről az a véleményem, hogy: &hgdbfjbroáf**-jhu!!!!!!!!!!! Ez a főnökömnek nem vágya, hanem célja. Hát persze, akkor egy Frontint onnantól nekem is felírhatnak. Vagy valami erősebbet. Én biztos nem leszek egy pszichiátriai beteg dadája. Ha tartja magát a közösségi szabályokhoz, tőlem addig marad, ameddig akar. De nem vagyok szoptatós dajka! Nem a személye, hanem az állapota miatt. Nekem figyelembe kell vennem a többi másik ügyfelet is és azt gondolom, hogy a közösség egészének nyugalma, fontosabb egy ügyfél pszichés kilengéseitől. Tényleg sajnálom, nem erre szerződtem.

A másik dolog, amivel nem értek egyet az, hogy ő szerinte a divatos "guruk" Csernus, Feldmár, Zacher....és még ki tudja, kire gondolt, nem érnek semmit, főleg, mert közhelyeket hangoztatnak. Abban egyetértek, hogy Karizs Tamás "A Zacher" c. könyve egy nagy szar, de én úgy gondolom, hogy soha nem tudhatjuk, hogy egy-egy szerző gondolta (még ha közhely is) kinek ad kapaszkodót, vagy egy olyan pluszt, amit más tálalásban eddig nem vett be az agya. Az, hogy neki nem tetszik, az nem jelent semmit. Az pedig, hogy kinek van igaza, az már egy rég elavult vita. Senkinek és mindenkinek. 

Meghalt az egyik ügyfelünk. Róla még nem írtam. Zsiráfot és Benedeket nagyon megviselték, hiszen a barátjuk volt. Többször is beszélgettem velük erről. Engem mennyire érint meg? Őszinte leszek Ő most semennyire, nem voltam vele közeli ismeretségben. Mivel sok évet dolgoztam idősellátásban, annyiszor voltam már mindenféle temetésen (szórásoson, katonai búcsúztatóson, koporsóson, dunai hajóról szóróson, kriptába záróson, urnáson...stb.) és annyi kliensem költözött át az örök vadászmezőkre, hogy egy fajta jótékony közönnyel fogadom. Ez nem érzéketlenség, hanem egyfajta és megszokás (vagy csupán lelki önvédelem). Már, amennyire a halált meg lehet szokni. 

orangeblossom
2017.09.14.

Vannak olyan ügyfeleink, akik nem "rendeltetésszerűen" használják a házat. Állandóan velünk akarnak, nem, nem... Rosszul fogalmazok. Állandóan hozzánk akarnak beszélni. Nem akarnak semmi mást, csak a figyelmünket. Ezzel semmi baj nem lenne, ha ezt egyrészt nem egyszerre többen is akarnák, másrészt ha tudnának véget vetni a mondandójuknak. Ez utóbbiban egyáltalán nem jók. Amikor egyszerre jönnek, aztán/vagy utána még egymás után 5 ilyen ügyfél, közben pedig a szolgáltatást is nyújtjuk pl. kiadom a törülközőt, regisztrálom az ügyfelet, adom a borotvát, felteszem a töltőre a telefonokat, adom a hajnyírógépet, a borotvahabot, a körömkefét, a WC-papírt, a vitamint...és eközben valaki vagy valakik levegő vétel nélkül mondják a monológjukat... és ez elég kimerítő. Ma ez megtörtént. Lehetnék jóval határozottabb (lehet, hogy ma kellett is volna) és a határokat kijelölhettem volna, de mind eközben az ember jót akar a másiknak. Jót akarok. Így tartson az ember egyensúlyt! Nem könnyű. Nekem ma ez nem ment. 

Persze először szépen kérem az ügyfelet valamire. Ez a stílus az esetek 95%-ban működik is. De van az az 5%, amikor más módon kell tudtára adni a kérésemet, mert hiába ismétlem el szépen, csak folytatja azt, amit nem kellene csinálnia. Vannak emberek, akik a szép szóból egyszerűen nem értenek. Igen, van, amikor fel kell emelnem a hangom. Én sem szeretek így kommunikálni, de egyszerűen néha muszáj. 

Réka a mai nap vendégünk volt. Ahogy belépett, folyt belőle a szó. Azzal kezdte, hogy köszönt, bejelentkezett és már mondta is (vég nélkül) közben legalább 5-6 fő még állt mögötte a regisztrációra. Tudtam, hogy azonnal cselekednem kell és a lavinát megállítani vagy elterelni. Ez utóbbi mellett döntöttem: - Jól van Réka, kérem pakoljon le és igyon egy teát és a majd szólítjuk a mosáshoz. Így kellene mindig. Bár menne, mindig így! A főnökömnek ma nem ment: - Réka, én nem érek rá erre. 20 perce hallgatom, mint háttérzaj. Fejezze be! Réka ( és érdekes, mert más hasonló ügyfelek) nem sértődnek meg. Én már behúzott farokkal felszívódtam volna. Ő egyszerűen csak megrázta magát, és tovább állt, hogy másnál folytassa.

Mindig is érdekelt, hogy a Réka és a hozzá hasonló monológ hősök és hősnők hogyan működnek. Hogyan nem veszik a metakomunikáció apró jeleit arról, hogy mást "leszőnyegbombáznak"? Hogyan lehetnek ennyire tapintatlanok és lehengerlőek? 

a) Gyermekkorukban nem hallgatta meg őket a kutya se. Nem volt divat a családban beszélgetni, egymásra odafigyelni.

b) Ergo nem tanulták meg érzékelni a finom jeleket, vagy már eleve nincs is rá antennájuk.

c) Félnek a csendtől, az "üresjáratoktól", a szünettől. Mert mi történik akkor, amikor nem történik semmi? Miért olyan félelmetes mikro-semmi megtapasztalása? Miért kell mindig valamit produkálni, mint töltőanyag?

d) Komoly egészségügyi problémájuk keletkezik, ha azt a sok gondolatot nem mondhatják ki. pl. puffadás, fejfájás... :) 

Több mentség nem jut az eszembe számukra.

Az ügyfelek sokszor nagyon unatkoznak. Mariska néni (aki ugyancsak monológ hősnő) a mai nap főnökömre akaszkodott rá apró pici érdeklődő mondat kampóival, hogy megérdeklődje főnököm frizuráját, étkezési szokásait és még kitudja milyen viselt dolgait, csakhogy unalmát elűzze. (Ahogy a Kispál és a Borz énekli az Emese c. számában: "Csak itt ne fújjon az a rossz szél".) 

Így járunk mi, akik jó légkört akarunk teremteni. :) 

Bírom az ügyfeleink ún. butik-feelingjét. Ezt a kifejezést főnököm találta ki azokra esetekre, amikor az ügyfeleink elfelejtik, hogy hol is vannak. Most felsorolom, mikor van az, amikor nem tudják, hogy egy nappali melegedőben vannak:

1. Nincs esetleg egy virágos nyári ruhájuk? Megyek a fiam ballagására.

2. Ceruzaelemük van?

3. Ha esetleg lenne majd egy használt mobiltelefonjuk, gondoljanak már rám!

4. Fájdalomcsillapítójuk nincs? (persze, műtéteket is vállalunk :)

5. Itt hagyhatok egy poharat? Tudja, akkor lenne itt nekem mindig egy.

Ezzel elérkeztünk ahhoz a fontos részhez, hogy elmeséljem, hogy mi is az a nappali melegedő:

"A szociális törvény a szakosított személyes gondoskodást nyújtó intézmények körén belül hajléktalan ellátási formaként a nappali melegedőt is jegyzi. A nappali melegedő elsősorban a hajléktalan személyek nappali tartózkodására nyújt lehetőséget. A nappali melegedő egy ingyenes ellátás. 

Szolgáltatások: - 1/2000. (I.7.) SzCsM rendelet 103.§ (1)

  • nappali tartózkodásra (pihenés), személyi tisztálkodásra, az étel melegítésére, elfogyasztására, a közösségi együttlétre szolgáló helyiségek 
  • tisztálkodó szerek, ehhez szükséges textília (törülköző, esetleg fürdőköpeny)
  • fűtés, világítás, hideg- melegvízzel való ellátás, elektromos áram biztosítása
  • a személyes ruházat tisztításához: mosógép, szárítógép, mosószer
  • szükség esetén ruházat pótlása
  • szükség esetén az étel melegítésére, elfogyasztására szolgáló eszközök használata (ált. mikrohullámú sütő)
  • a közösségi helyiségekben a kultúrált szórakozást biztosító eszközök használata (akár internet, könyvek, társasjátékok, rejtvények, újságok stb.)
  • takarítás, fertőtlenítés
  • postázási cím létesítése (nem egyenlő a lakcím bejelentéssel)

A mai nap végére Vilmos fantasztikus mondata, arra az esetre, ha valaki késne: - Ne haragudjatok, hogy késtem, de akkor VÁKUMBA kerültem! :)

orangeblossom
2017.09.13.

A főnököm reggel közölte, hogy fáj a feje és bugris lesz. Én szeretem, ha jelzik előre a dolgokat, mert akkor tudom mire számíthatok. Béla kollégám ezt felrótta egyszer nekem. Hát, gondoltam, ha nem akarod tudni, hogy milyen állapotban vagyok épp, akkor szenvedj. :)

Két ügyfelünk is holnap dolgozni kezd és szállásuk is lett. Úgy örülök, hogy ők is örülnek és, hogy sikerült nekik. Remélem hosszútávon is működni fog. Egy másik pedig munkát keres. Remélem ő is hamarosan talál olyat, amit szeretne.

Tünditől segítséget kértem az őszi falevelek elkészítésében, ami majd a melegedő dekorációja lesz. Örömmel segített.

Barbara még egyben van.

Szakmailag elítélendő, de azért bevallom vannak kedvenceim, vagyis olyanok, akik különösen közel állnak szívemhez. Egyikőjük Áron. Alacsony, hiperaktív és olyan mély hangja van, mint Frédinek. Mondjuk úgy is néz ki. :) Felhívja az intézményt előbb telefonon: - Jó napot, Áron vagyok! Én: - Miben segíthetünk? Ő: - Un, elfelejtettem. :) :)   .......................... Kérem, mit lehet erre mondani?! A másik kedvencem Rezső, aki súlyos alkoholbeteg. Annyira elitta már a eszét, hogy úgy érzem magam vele, amikor közölni akar valamit, mintha Activity játékot játszanánk. :) Odalép hozzám: - Ö kérne egy,.... - hosszú szünet következik, miközben  felfelé néz, mint aki erősen törti a fejét (mondjuk töri is rendesen:), ujjaival kopaszodó homlokát dörzsölgeti - . Majd mutogatja, mintha borotválkozna. Tudom, hogy mit akar. Egy borotva habot. De nem segítek neki. Muszáj szinten tartanom a beszédközpontját, ha kimondom helyette, azt a kevés agyát sem használja, ami megmaradt. Én úgy gondolom, hogy nekem kötelességem az agya épségét nem hagyni veszni. Végül elsétál. Pár perc múlva, mint Arkhimédész rohan hozzám: - Borotvahab! Mondja boldogan. :) Se azt nem teszi hozzá, hogy kérem, vagy legyen szíves. Persze ezt tőle nem is várom el. De csak elértem az agytornát nála. :) Többnyire atom részeg, de mindig pontosan érkezik mosásra és alig ittasan! Ezt becsülöm benne. Ha jól belegondolok a kedvenceim sokat mosolyognak és van humoruk. Fogalmam sincs honnan veszik az erőt a nevetéshez.

A főnököm igazán figyelmes ember: - Ha nem akarsz másnapos sz*rszagban p***ni, most azonnal menj el klotyóra! :) :) :) Soha más főnök nem volt még ennyire figyelmes velem.

A mai nap leglazább ügyfele, tök részegen, kezében sörrel zuhant be. :) Mondhatnám, hogy extrém sportot űz (az intézményi házirenddel). Bevállalós.

A mai napunk nyugodt volt, és Csuka bácsi azt mondta, hogy azért szeret hozzánk járni, mert kedvesen beszélünk vele. :) Ez tök jól esett. 

orangeblossom
2017.09.12.

Messziről jött ember azt mond, amit akar. Ezt sosem felejtem. Azonban ma érzelmileg  nagyon megérintett Levente. Húszas éveiben jár, fogyatékos. Mióta államgondozásból kikerült hajléktalan. Éjszakáit inkább az utcán tölti, mint bármilyen menedékhelyen, mert gyakran válik az erősebbek célpontjává. A tél nagy részét is kint töltötte. Elvileg ez a történet. Azt is mesélte, hogy be van adva a jelentkezés már évek óta egy fogyatékkal élők szociális otthonába. Se kutyája, se macskája. Csak egy jó szándékú civil segítő egy másik városban (túl messze) és egy hivatalos gondnok. Beszélgettünk. Igazán elszomorodott, mert még nem talált szállást. Mivel sok helyre nem is akar menni, eleve nehéz a helyzete. Olyan egyedül van. Három napja nem evett. Lehet ez az egész nem is igaz. De azért nagyon megérintett... Fogyatékossága ellenére is tud nevetni és akar velünk kirándulni is. 

A nap további része sem volt könnyebb (vagy én vagyok ma túlérzékeny). Barbara érkezett meg, aki 6. hónapban lévő kismama. Tegnap volt orvosnál, valószínű nem sokára megszül. A hasa sokkal lejjebb van, mint eddig. Ideges volt. Nem csodálkozom, én sokkal rosszabbul viselném. A háttér sem egyszerű, dohányzik, gyógyszereket szed állandó betegségére, alultáplált és állandóan ideges. De ő is megérintett érzelmileg. Belegondoltam a helyébe magam. Uh...

Bence jó pofa volt. Ritkán jár hozzánk, huszonéves. Kért törülközőt, szappant és, és PAPUCSOT! Azt hittem felröhögök, mert pontosan tudtam, hogy tök komolyan gondolta. De rendeztem az arcom és mondtam neki, hogy ez nem uszoda, hanem egy nappali melegedő. Erre ő: - Akkor mit húzzon a lábára? Erre én: - Zacskót? Erre ő: - De neki nincs zacskója. Erre én: - Nekem sincs. Végül csak elment fürödni...a női fürdőbe. Főnököm ment utána, hogy megmutassa neki a helyes irányt. Miután megfürdött is folytatódott az előadás azzal, hogy megtetszett neki a falra ragasztott vonat rajza. Épp egy pillanatra elfordultam, a főnököm lépett oda hozzá: - Bence miért szedi le azt a rajzot a falról? Ne szedje le! Bence keze megállt a cellux lekaparása közben. Zavartan felnézett és azt kérdezte: - Ki rajzolta? Mondom neki: - Egy ügyfelünk. Utolsó kérdése: Mi van akkor, ha valaki leszedné a falról a vonatot? Akkor tudtam, hogy röhögésbe fullad a beszélgetés, így poénra vettem: - Akkor velem gyűlik meg a baja! :) Erre elröhögtem magam, és Bence is felnevetett. Ez volt a nap fénypontja. 

Címkék: Barbara, Bence, Levente
orangeblossom
2017.09.11.

A hajléktalan szomszéd halála.

Imola panaszra jött a főnökömhöz, amiért nem moshatott csütörtökön. Ezzel kezdte: - Jó  napot! Azért jöttem, hogy elmondjam magának, hogy csütörtökön nem tudtam mosni. A kollégája szerdán mondta, hogy nincs már hely (értsd: a mosási lista betelte) és ..... Ekkor a főnököm megállította a beszélgetést. Majd azt kérdezte tőle: - Tehát, ha jól értem Imola, szerdán már tudta, hogy nincs hely a mosásra. Ön mégis lejött mosni. Nem értem a problémáját. Imola lélegzete elakadt, magyarázó mozdulatai megálltak egy pillanatra a levegőben. Végül felháborodva távozott, közben szemei villámokat szórtak.

Tibi elmesélte, hogy az utcán egy férfi többször megkörnyékezte, ajánlatott tett neki. Már többször is. Fél tőle. Tibi elég kicsi és elég nőies. Másik útvonalat javasoltam neki. Elmondta. hogy ma már másfelől érkezett hozzánk. Gondolná az ember, hogy a hajléktalanok szexuális zaklatásnak vannak kitéve?!

De azt sem gondoltam volna, hogy milyen tumultus van a munkásszállókon! Tamás már jó párat felhívott napközben tőlünk. Az egyiknél azt mondták, hogy két év a várakozási idő. Szegény jól le is tört. Hiszen tegnap már dolgozott, mint biztonsági őr. De bíztattam, hiszen ritka az, hogy az ember mindent el tud intézni egy nap alatt.

Lajos is megjelent ma nálunk. Ő Pécsett kapott munkát. Jól ki is kérdeztem arról, hogy jó dolga van-e ott. De megnyugtatott, hogy már hosszú évek óta autószerelő és az autó csak autó. Most egészségügyi okok miatt jött vissza Pestre. Nagyon magas a vérnyomása és ezt kezeltetnie kell. Nagyon örültem, hogy viszont láttam. Érdeklődött Jakab felől, de neki is elmondtam, hogy másik emberről semmi féle információt nem adhatunk ki.

György folyamatosan szállást keres, ma is három címet kerestünk együtt neki. Fáradtnak láttam. Szerintem alig aludhatott. Rótta a várost. Remélem hamarosan találunk szállást neki. György nyugdíjas és sajnos jó pár helyről ki van tiltva. Amikor nem tetszett neki valaki, saját kezébe vett ügyei intézését. Szó szerint. Most meg visszanyal a fagyi.

Kiskáté jövő héten elkezdi a biztonsági őr tanfolyamot. Tündike már bejelentette, hogy amíg Kiskáté tanul addig ő nálunk egyedül lesz itt. Micsoda hősnő! Kíváncsi leszek én erre. 2 hónapot Tündike napközben, egyedül? Meglátjuk. Szerintem az intézményt ki fogja színezni, mire Kiskáté végez. Sőt, megfejti az összes rejtvényt nálunk. Nem lesz több titok.

Jankót és Furit elküldtük, átlépték az intézményi megengedett alkohol határt. Jankó valami papírt lebegtetett, amivel vasárnap az utcán kapcsolt le. Mondtam neki, hogy holnap várom a dokumentummal, mert vasárnap nem dolgozom. Igaz, azt nem mondtam, hogy józanul jöjjön. Istenem! Jankó olyan, mint egy rossz gyerek. Elment. Majd visszajött fél óra múlva. Mondtam neki, hogy értem én, hogy nála most másképp jár az idő, de jobb lenne, ha még rátolna erre a józanosdira úgy 2 órát. Így is tett, délben mintha kicserélték volna. A papírja szart se ért. Mehet nyugodtan tüdőszűrőre.

Emerenciát majdnem megzabáltam ma. Kinyomtattam az önéletrajzát. Persze pofátlanul beleolvastam, mert annyira érdekelt mi van benne. Megkérdezni meg nem akartam. Zavaraóan sok szót használ fel a közlendőiben, mint ammennyit kellene és ez engem untat. Szóval tetszett az őszintesége az önéletrajzában, annál a résznél, amikor azt írja, hogy rendelkezik "B" kategóriás vezető engedéllyel, de nem használja. Szeretem ezeket az embereket, mert piszkosul őszinték! Minden szinten.

Azt is szeretem, hogy visszajáró ügyfeleink vannak. Olyan jó, hogy (szerintem nekik is), hogy ismerjük egymást! Még azokkal is, akiket valamilyen hülyeségük miatt kitiltottunk. Gazsival is nap, mint nap összefutok. Pedig csak november végén jöhet újra hozzánk, mert annyira részegen jött, hogy nem akart elmenni. Veszekedtünk vele. Nem volt szép elválás. De az utcán mindig lepacsizunk (ha nem kajak részeg). Esendő emberek vagyunk. Ami igaz, az igaz Lukáccsal már fele ennyire nem nagy öröm találkoznom. Azt mondta a kitiltása előtt, hogy tudja, hogy hol lakom, és azt is, hogy találkozunk mi még az utcán. Jól be is szartam ettől. Jó darabig más -más útvonalakon jöttem. Persze elkerülhetetlen volt a találkozás, de erősnek mutattam magam és felkészültem arra, hogy futnom kell. A főnököm kiröhögött. Azt mondta, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Eddig még mondjuk nem harapott meg Gazsi...remélem nem is fog. Azért van egy kis gyomorgörcsöm, amikor összefutok vele.

Hopp, mit találtam! Az utca hangjai kiállítás

orangeblossom
2017.09.09.

Amíg Buddha azt mondja, hogy észlelésünk hibás, addig Feldmár azt mondja, hogy bármi olyat élünk meg, ami nekünk nem jó, tegyünk ellene. De abban mind a ketten megegyeznek, hogy tudnunk kell pontosan mi az, ami probléma számunkra. Szintézisre törekszem épp. Tehát ha utálom, amikor apám üvöltözik (szerintem olyan dolog miatt, ami miatt nem is kellene), ad.1. ha nem értünk szót, valamit találjak ki, hogy legközelebb kikerüljem ezt a szituációt, ad.2. ne törjek apám felett pálcát, próbáljam megérteni indítékait. Magyarul értsem meg (ne ítéljem el), de nem tűrjem a megaláztatásokat. Nem tudom, hogy jó-e az okfejtésem. De, ha le hülyézem őt elsőre, szerintem jogos önvédelemnek számít (persze túlzok most én is), mert ritka az, hogy konfliktus közben valaki tök józanul nyugodtan tudja analizálni a kialakult helyzetet és valahogy időt és teret is nyerjen. Azonban itt nem állhatok meg, mert észlelésem hibás (igazból nem teljes, és ezért) kell a önvizsgálat és a helyzet megértése. Azt hiszem így már nekem oké. 

Azonban az önnevelés is érdekes kérdés. Osho valahol azt írja, hogy ami feszít minket, azt ki kell élni. Elnyomni késztetéseket nem jó, mert olyan, mint a víz alá nyomott gumilabda, ha egyszer feljön, nagyot üt. Viszont Freud mondta, hogy létezik tökéletes elfojtás. Lehet, sőt kell is velem vitatkozni ez ügyben. Egyelőre csak összevetem azokat a dolgokat, amikre emlékezem. Tótágast áll a világ. Most akkor éljek ki mindent magamból, vagy éppenséggel szépen fogjam vissza magam? Vagy valamiféle középutat keressek? Létezik ezekben egyáltalán ilyen? Egy kicsit lehet kiélni valamit? A gyötrő vágy féken tartása hosszútávon kioltja magát vagy majd más utat keres? Vagy csak maradjunk abban, hogy mindent lehet, de másoknak ne ártsunk és legyünk elég tökösek és vállaljuk döntéseink következményeit emelt fővel? Vagy maradjunk a biztonsági vonalon egy életre? Létezik megnyugtató megoldás? Valószínű nem, habár Feldmár szerint jó néhányan találtak vágyaiknak már tárgyat. De olyat ám, amely nem árt másoknak és a szenvedő fél is kielégül. (Akik keres az talál?) Annyi szerintem kijelenthető, hogy kompromisszumok nélkül nem tudjuk ezt az életet megúszni. Nem azt mondom, hogy mindenhol kompromisszumot kell kötni, de azért jó sok helyen.

„Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába,

Sajátunknak csak annyit mondhatunk.”

(Vörösmarty Mihály – Merengőhöz)

Címkék: Okosságok
orangeblossom
2017.09.08.

A mai nap nagyon nehéz volt. Alig jutnak eszembe a szavak. Féltünk. A rettegett Károly egész nap nálunk volt. Rémes lehet annak, akinek a belső világa van kint, és a külső bent (vagy valahol máshol). Az intézményi hangulata a tetőfokára hágott, mintha bármelyik percben egy atombomba robbanhatott volna fel. Féltünk rettegett Károlytól, Balázs félt, én meg attól, hogy Balázs azt mondta, hogy ő ettől az ügyféltől fél. Amikor megérkezett rettegett Károly normálisan viselkedett, aztán egyre többen jöttek, és egyre feszültebb lett, gyorsabban járt, mozgott. Szűkült a tér. Valószínű nem bírja ezt. Valószínű mi sem. Közben pedig állást keresett telefonon. Igazi művész ez az ember! Beszél a levegőbe, internetezik, pörög, fészkelődik és állást keres. A valóság az, hogy neki soha nem lesz állása, olyan pedig biztos nem, amilyenekre telefonált. Nem tudom, hogy milyen munkára lenne jó. Talán pásztornak, ahol nem zavar senkit és nagy a tér. Vagy politikusnak, mert azok is folyton hülyeségeket beszélnek. Amúgy mondott komoly dolgot is. De arról nem akarok írni. Vélhetően köze van a mostani állapotához. Már annyira nem is félek tőle. 

Mintha minden ügyfél és mi is egy nagy hangyaboly tagjai lettünk volna ma, összevissza volt minden, és olyan gyorsan pergett a nap. Béla lebetegedett, jövő héten táppénzen lesz.

Vilma Ottóval perel, szerelemi harc. Vilma kétszer akkor, mint Ottó. Hóna alá kapná Ottót és futni is tudna vele.

Én nem tudom mi van velem, velünk, velük! Nem szeretem az ilyen napokat, pedig  sűrűsödni fognak az ilyenek, mert KÖZELEG A TÉL, és nálunk egyre csak többen lesznek. Nő a feszültség, ebből kifolyólag a konfliktusok is sokasodnak.

De azért jó látni, hogy szívesen használták az újonnan kialakított teret. Meg volt még pár jó pillanat, de a összességében elcsigázott vagyok és nagyon fáradt.

12

Ezeket a cikkeket olvastad már?